1999-ben a
Daemia Development egy egyéni vállalkozás keretein belül kezdetben számítógépek és kiegészítők értékesítésével, valamint
ügyviteli szoftverek fejlesztésével foglalkozott.
2000-ben a stabil kapcsolatokkal rendelkező
németországi Media Base Marketing-nek köszönhetően lehetőség nyílott arra, hogy a
CASIO megbízásából a Daemia Development kifejlessze azt a
kommunikációs szoftvert, amely megteremtette a kapcsolatot a pénztárgépek memóriájában tárolt és a központi számítógépen található adatok között. A szoftver a
CeBIT 2000-en debütált, majd pár hónappal később
Hannoverben az EXPO 2000 Világkiállításon fél éven keresztül naponta kétszer cserélt adatot a hozzá kapcsolt 330 db CASIO pénztárgéppel, telefonvonalakon keresztül, emberi beavatkozás nélkül. A szoftver olyan nagy sikert aratott a CASIO és partnerei körében, hogy a Daemia Development és a Daemia Kft. azóta is folyamatos szerződésben áll a pénztárgépekhez kapcsolódó kommunikációs és ügyviteli szoftverek fejlesztése és támogatása terén a CASIO Europe-pal.
2001-ben a Daemia Development fő tevékenységi köre egyre inkább az
internetes megoldások fejlesztése, valamint az
internetes rendszerfelügyelet (szerverfelügyelet és webtárhely szolgáltatás) felé tolódott.
Elválaszthatatlan partner vállalkozásával, a budapesti Force-X Internet Solutions-sal együtt a Daemia Development számos közös internetes projectben vett részt, és az idő múlásával egyre inkább előtérbe került az
internetes tanácsadás és szerverfelügyelet biztosítása a Megrendelők részére.
Mindeközben a Daemia Development kifejlesztett egy
Többcélú Online Előjegyzési Rendszert, amelyet jelenleg
Németországban és az
Amerikai Egyesült Államokban is használnak.
2002. februárjában megalakult a
Daemia Kft., amely magába forrasztotta a Daemia Development tapasztalatait és tevékenységeit, hozzáadva egy kiváló
hálózati biztonságtechnikával és
internetes biztonsági technológiákkal foglalkozó szakember tudását.
2002. második negyedévétől a Daemia Kft. az orosz
Kaspersky Labs információ- és vírusvédelmi termékeinek hivatalos
viszonteladója Magyarországon. A Daemia Kft. ügyfelei kormányzati és stratégiai fontosságú nagyvállalatok, kis- és közepes vállalkozások, valamint egyéni felhasználók, akik a Kaspersky Labs termékeivel és a Daemia Kft. által nyújtott terméktámogatás segítségével védik információs rendszereiket.
2003-ban az
Egyesült Államokban, New Jersey-ben debütált a Daemia Kft. által fejlesztett
Többcélú Online Előjegyzési Rendszer egyedileg átalakított változata, amelyen keresztül a nagyközönség az
Advanced Entertainment Centers Inc. bowling centereiben foglalhat játékidőt, online fizetéssel egybekötve.
2003. utolsó negyedévében a Daemia Kft.
megvásárolta a német Media Base Marketing cégtől az összes, Media Base Marketing által birtokolt
szoftver jogát és a forráskódokat. Ezzel a tranzakcióval a Daemia Kft. célja a németországi partnerekkel történő kapcsolat megerősítése, valamint a fejlesztés egy kézben történő összefogása volt.
2004. első negyedévében a Daemia Kft. partnerein keresztül
termékképviseletet nyitott
Frankfurt-ban és New Jersey-ben. A Frankfurt-ban található képviselet elsődleges célja a németországi és a lengyel piaci pozíciók kialakítása, megerősítése - főként az internetes megoldások fejlesztése terén. Az Egyesült Államokban tevékenykedő partner elsősorban a Többcélú Online Előjegyzési Rendszerrel kapcsolatos értékesítési és promóciós tevékenységet végzi az Amerikai Egyesült Államok területén, valamint terméktámogatást nyújt a szoftverhez.
2004. első negyedévétől a Daemia Kft. a világhírű
Steganos GmbH magyarországi
viszonteladója. A német cég az Amerikai Hadsereg által is használt kriptográfiai, szteganográfiai, adatrejtő, adatmegsemmisítő technológiákat integrálja szoftvereibe.
A Daemia Kft. egy gyorsan fejlődő vállalkozás, melynek fő profilja különféle szoftverek fejlesztése elsősorban Nyugat-európai és tengerentúli megrendelők számára, valamint az Információ védelme a magyar vállalati és végfelhasználói szektorban.