DAEMIA Információ-biztonságtechnikai és Tanácsadó Kft. +36 30 for KAV 0-24 (+36 30 4 528-024) kaspersky@daemia.hu

Linux tűzfal- és levelező szerverek

Az elektronikus adattárolási formák egyik legnagyobb hátránya pontosan az, amit büszkén az előnyükként szoktunk emlegetni: tetszőlegesen rendezhetőek és pillanatok alatt kereshetőek. A számítógépes hálózatok és az internet terjedésének következtében a korábbi fizikai távolságok és falak, amelyek az elsődleges védelmi vonalat jelentették eltűntek, az információ szó szerint fénysebességgel áramlik az illetéktelenek kezébe.
Minden információ és adat meghatározható egy kézzelfogható összegként is, alapul véve a legnagyobb tervezhető kárt, amely abból adódik, ha az információ az adott időpontban a számára legilletéktelenebb felhasználó tudomására jut, illetve ha az információ helyreállíthatatlanul megsemmisül.
Ez már egy olyan stabil pont, ahonnan el lehet indulni, ha hatékonyan meg szeretnénk védeni adatainkat. Olyan védelmi vonalat kell emelnünk, ami költségesebbé teszi az információ megszerzését annak valódi értékénél.
Máshogy kell tekintenünk a számítógépes vírusok és a hardvereszközök meghibásodása által okozott károkra, mivel ezek minden racionalitást mellőzve, a legváratlanabb helyzetben fordulhatnak elő. S mivel ezek a leggyakoribb adatvesztést okozó tényezők, kiemelt figyelmet kell fordítani a megelőzésükre.

 

A Linux szerver alkalmazásának területei

  • Tűzfal és átjáró (gateway) – hálózatvédelmi célokat valósít meg
  • VPN autentikációs szerver (általában a gateway funkciók mellett) – bejelentkezés távolról a céges hálózatba
  • Levelező szerver – komplett IMAP levelezés kezelés helyben a vállalatnál (Exchange helyett)
  • Levelező szerver integrált Kaspersky Lab vírus és SPAM védelemmel
  • Fájl szerver – megbízható adattárolás Windows Server licensz vásárlás nélkül
  • Fax szerver – Bejövő és kimenő faxok kezelése, archiválása, továbbítása e-mailben (PDF)
  • Web szerver – vállalati belső, illetve internet-szolgáltatónál elhelyezett külső web kiszolgáló, teljeskörű üzemeltetéssel
  • FTP szerver – nagyméretű adatok cseréjének lehetősége más partnerekkel
  • Speciális adatmentő, adatrejtő szerverek (Daemia Guard)

15 év a Linux jegyében

A DAEMIA Kft. szakemberei több, mint 15 éves Linux rendszermérnöki tapasztalattal rendelkeznek. Bármilyen Linux-alapú megoldás tervezésében, kivitelezésében és természetesen üzemeltetésében segítünk. Számos közigazgatási, önkormányzati és vállalati Ügyfelünk használja az általunk felépített Linux-alapú tűzfal, levelező szerver, fájl szerver, webszerver megoldásainkat.

Levelező szervereinkbe a Kaspersky Lab vírus- és SPAM védelmi szoftvereit integráljuk, biztosítva ezzel a vírus és a kéretlen reklámlevél-mentes üzemeltetést.

Kérje ajánlatunkat >>>